A felejtős Olasz verseny
Lezajlott a szezon hatodik futama: Castelnuovo
A nagydíjon csapatunk két pilótája Szabó Krisztián, illetve Erdélyi Patrik vett részt.
Az időmérő edzésen nem minden alakult úgy ahogy elterveztünk, Krisztiánt megtévesztette az új időmérős rendszer, büntetést kapott így csak az utolsó előtti rajthelyről vághatott neki a nagydíjnak. Patrik csak az 5. lett.
IDŐMÉRŐ - Sorrend:
5. Erdélyi Patrik - 0'54.993
7. Szabó Krisztián - Kizárva (0'55.205)
Az első futamon Patrik jó rajtot vett, a második kanyarba már harmadikként fordult. Krisztiánnak a rajtnál gondjai akadtak, mint kiderült a csapat hibázott, rossz beállítással vágtak neki a futamnak. A folytatásban a második helyezett hibázott Patrik ezt kihasználva feljött a második helyre, azonban a tempója nem volt meg, hogy a pozícióját meg is tudja védeni, visszaesett a 4. helyre. A Futamot Krisztián a 6. helyen zárta.
ELSŐ FUTAM - Sorrend:
4. Erdélyi Patrik - 33 pont
6. Szabó Krisztián - 28 pont
A második futamon Patrik rajtolhatott a pole-ból a fordított rajtsorrendnek köszönhetően, azonban győzelmi esélyeinek hamar vége lett, az első kanyarban kilökték, visszaesett az utolsó helyre. Krisztiánnak sem sikerült a legjobban a rajt, viszont a rajt utáni kavarodásból jól jött ki, a második helyen haladt remek tempóban. Közben Patrik kihasználva az előtte lévők csatáját, egyszerre kettőt előzött. Egy körrel később Patrik tempót vesztett, ezt kihasználva az 5. helyezett megpróbálta megelőzni, ami sikerült is viszont sajnos az előzés következtében Patrik kicsúszott. Krisztián reménykedhetett a dobogóban, azonban hibázott megdobta a rázókő, visszaesett az ötödik helyre.
MÁSODIK FUTAM - Sorrend:
5. Szabó Krisztián - 31 pont
6. Erdélyi Patrik - 28 pont
Gratulálunk a versenyzőinknek, jól teljesítettek, de most irány Japán-Suzuka!
Interjúk:
#1 Szabó Krisztián: Az időmérő nem alakult túl jól kaptam egy büntetést ami miatt csak az utolsó előtti helyről rajtolhattam. Az első versenyem sem alakult jobban elég rosszul kaptam el a rajtot ami miatt ideges voltam , de a futam végén megtudtam hogy a csapat hibázott mert rossz beállítást töltöttek be a Gokartomba. A második rajtom megint nem volt a legjobb , de a kavarodásból elég jól jöttem ki , sokáig a 3. helyen voltam de a 8-as kanyarban rámentem a kerékvetőre és megcsúsztam , keresztbe álltam , de meg tudtam fogni a kartot. Végül is 6 pontos lett a hátrányom a pontversenyben , viszont a következő verseny ami Japánban lesz oda van nagyon sok jó beállításom és szeretnék Vizi Ricsi előtt végezni!!
#64 Erdélyi Patrik: Nem számítottam sokkal többre az időmérőt illetően, kicsit jobb időt is elérhettem volna, viszont nem hiszem hogy azzal sokkal előrébb végezhettem volna. Az első futamon a rajtom nem sikerült olyan rosszul sikerült feljönnöm a harmadik helyre, viszont nem voltam elég gyors így hamar visszaestem a negyedik helyre. A második futamon a Pole-ból indultam, azonban Asztalos elég csúnyán nekem jött, kicsúsztam és gyakorlatilag ennyi volt a versenyem. Nem volt túl rossz verseny, viszont fejlődnünk kell, ha azt lépést akarunk tartani az élmezőnnyel. Most egy olyan pálya jön, amit nem igazán kedvelek, de megpróbáljuk majd ott is a legjobbat nyújtani.
Bajnokság állása:
2. Szabó Krisztián: 404 pont
4. Erdélyi Patrik: 295 pont