Tóth Ákos nyilatkozik
Az időmérőm nagyon jól sikerült, bár nem hittem volna, hogy Poleban leszek, de sikerült, mindössze 5 ezreddel vertem meg Ádám Tamást. Az első futam rajtja kiválóan sikerült, az első kör is, de a célegyenesbe érve visszaütött az, amitől féltem: kevés benzint töltöttem, ezért nem mertem a motort 2-es fokozatban használni, állva hagytak gyakorlatilag az egyenesben, 4. helyre csúsztam vissza. Később Gebei Roland is kiforgatott, amiért később elnézést is kért, ügy lezárva. Nem nagyon voltam csatába, végül is sima futamon a 5. helyen értem célba, bár jó esélyem volt rá, hogy egyel előrébb végzek, de az elkopó gumikon többször hibáztam.... a 2. futam rajtja háááát.....hogy is mondja. a pillanatot jól megéreztem, de előttem valamelyik brazil versenyző konkrétan állva maradt, és egyszerűen nem volt helyem mellette, kicsit nekimentem....ha szélesebb a pálya simán elsőként fordulok az első kanyarban, így viszont csak az 5-6. hely környékén jöttem el, ám megint sikerült koccanni az egyes kanyarból kifele, így a mezőny után kellett hogy eredjek. Nagy csatározások árán végül a 4. helyen fejeztem be a versenyt....Elégedett vagyok összességében a hétvégével, bár kicsit több szerencsém is lehetne néha...következő versenyhétvégén Ausztráliába látogatunk, és nem lesz egyszerű dolgom az biztos, nagyon nehéz pálya....